A XXI. Kriminálexpo, biztonsági és informatikai, bűnmegelőzési bűnüldözési, igazságszolgáltatási konferencia 2016. november 8-10. között került megrendezésre.

Polt Péter legfőbb ügyész megnyitóját követően dr. Szeiberling Tamás az Igazságügyi Hivatal főigazgatója tartotta meg előadását, majd Dr. Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója, dr. Szongoth Richárd c.r. alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Osztályának vezetője, és Keleti Arthur a T-Systems Magyarország munkatársa tartottak beszédet. A plenáris ülést Dr. Kovács Tamás nyugalmazott legfőbb ügyész konferálta.

Fókuszban az internetes bűnözés – válaszok az elkövető és az áldozat oldaláról című előadásában a főigazgató kiemelte, hogy az internetes kibertér biztonsága azért is jelentős szempont, mert mindennapjaink során használjuk ezt a felületet vásárlásra, társas kapcsolataink ápolására. Ezen bűncselekmények elkövetői sokáig anonimak maradhatnak, ellentétben egy nem a virtuális világban történő cselekménnyel. Hozzátette, hogy a rejtőzködés lehetősége miatt alacsonyabb a visszatartó erő az internetes bűncselekmények esetében. Megjegyezte továbbá, hogy az informatika széleskörű elterjedésével a kiberbűnözőkről alkotott képnek változnia kell. A főigazgató egy megtörtént eset elemzésével szemléltette, hogyan valósul meg a zaklatás büntetőjogi tényállása az interneten keresztül, és hogy az ilyen és ehhez hasonló bűncselekmények áldozatai ugyanúgy egyedi gondoskodást igényelnek az áldozatsegítés oldaláról. A főigazgató bemutatta, hogyan történik a pártfogás intézményének alkalmazása a kiberbűnözők esetében is.

(Igazságyügyi Hivatal)