Ha valaki közvetlenül (sértettként) vagy közvetett módon (pl. tanúként vagy családtagon keresztül) kapcsolatba kerül valamilyen bűncselekménnyel, fel kell dolgoznia ennek hatásait. Természetes emberi reakció, ha ilyenkor fizikai vagy lelki problémák jelentkeznek, és anyagi nehézségek is felléphetnek. Az Áldozatsegítő Szolgálat az ilyen helyzetek megoldására ajánl segítséget.

KINEK TUDUNK SEGÍTENI?

Elsősorban a Magyarországon bűncselekmény vagy tulajdon elleni szabálysértés áldozatává vált személyeknek tudunk segíteni. Több szolgáltatásunk a külföldön elszenvedett cselekmények esetén is elérhető, illetve ilyen esetekben közreműködünk a külföldi áldozatsegítő szervezetekkel való kapcsolatfelvételben.

Nem minden szolgáltatás igénybe vételéhez szükséges feljelentést tenni, így az is bizalommal fordulhat hozzánk, aki valami okból nem szeretne a rendőrségre menni.



HOGYAN TUDUNK SEGÍTENI?

Az Áldozatsegítő Szolgálat a bűncselekmények és tulajdon elleni szabálysértések áldozatai számára személyre szabott segítséget nyújt. Munkatársaink először elbeszélgetnek a segítséget kérővel, akivel közösen próbálják megtalálni a legjobb megoldást. Ez alapján az Áldozatsegítő Szolgálat:

  • személyre szabott felvilágosítást ad jogaikról, lehetőségeikről;
  • meghallgatja a bűncselekményt elszenvedőt, érzelmi támogatást nyújt;
  • gyakorlati segítséget nyújt, egyszerűbb ügyekben jogi tanácsot ad;
  • hivatalos okirattal igazolja áldozati státuszukat;
  • szükség esetén akár ügyvédet is biztosít;
  • a cselekmény okozta krízishelyzet elhárításához az elkövetéstől számított 5 napon belül beadott kérelem alapján azonnali pénzügyi segélyt adhat.

A személy elleni erőszakos bűncselekmények súlyos sérültjei és halálos áldozataik hozzátartozói mindezen túl három hónapon belül állami kárenyhítést is igényelhetnek az igazolható kár után.

A felsorolt támogatások térítés nélkül vehetők igénybe.


MILYEN GYAKORLATI SEGÍTSÉGET KAPHATNAK AZ ÁLDOZATOK?

Ha valaki áldozattá válik, számos olyan dolgot kénytelen intézni, ami nem mindennapos az ember életében, ezért kevésbé gyakorlott benne (pl. megtenni a feljelentést, eljárni a biztosítónál, pótolni ellopott okiratokat, stb.). Az Áldozatsegítő Szolgálat az áldozatok számára személyre szabott felvilágosítást nyújt alapvető jogaikról és az őket megillető ellátásokról. Szükség esetén más hatóságok nyomtatványainak kitöltésében és támogatások igénylésében is közreműködik, illetve segít felvenni a kapcsolatot olyan más szervekkel, önkormányzattal, akiktől további segítség kérhető, vagy ahol a bűncselekmény miatt ügyintézés szükséges.


MIRE SZOLGÁL AZ AZONNALI PÉNZÜGYI SEGÉLY?

Az áldozatok igénye, hogy a bűncselekményt követően is biztosítottak legyenek számukra az alapvető életfeltételek. Ehhez az Áldozatsegítő Szolgálatnál azonnali pénzügyi segélyt igényelhetnek lakhatás, ruházkodás, utazás és élelmezés céljára, továbbá gyógyászati költségekre valamint kegyeleti kiadásokra. Ez a segítség azonban nem kártérítés; nem az ellopott pénz, vagy a bűncselekmény miatt más módon odaveszett értékek pótlása a célja. A pénzügyi segély révén az Áldozatsegítő Szolgálat a kialakult krízishelyzet orvoslásához tud egyedi mérlegelés alapján hozzájárulni.


HOL TALÁL MINKET?

Amennyiben áldozattá vált, hívja az éjjel-nappal ingyenesen elérhető

06-80-225-225

telefonszámot, vagy keresse közvetlenül a területi áldozatsegítő szolgálatot az alább feltüntetett elérhetőségeken. Munkatársaink minden telefonálót tájékoztatnak a lehetőségekről és ezek igénybevételének módjáról. Egyes megyékben az Áldozatsegítő Szolgálatnak arra is lehetősége van, hogy igény esetén a betelefonálóhoz saját kérésére önkéntest küldjön, aki az áldozatot előre egyeztetett időpontban tudja felkeresni a megbeszélt helyszínen, a további segítségnyújtás és az ügyintézés megkönnyítése érdekében.


MIRE LEHET SZÜKSÉG, HOGY SEGÍTENI TUDJUNK?

Munkatársaink az eset körülményei alapján már telefonon tájékoztatást adnak arról, hogy milyen iratokra, igazolásokra lehet szükség az ügyintézéshez, az Áldozatsegítő Szolgálat támogatásainak igénybevételéhez.

Amennyiben áldozatként még nem tett rendőrségi feljelentést, munkatársaink ebben is segíteni tudnak, a további ügyintézéshez ugyanis egyes esetekben szükséges lehet a büntetőeljárás elindulásának igazolása (a megtett feljelentés másolatával, ítélettel, rendőrségi igazolással). Az igazolást a rendőrség, kérésre köteles azonnal, de legkésőbb egy napon belül kiállítani – ehhez minden áldozatnak joga van.


FORDULJON HOZZÁNK BIZALOMMAL!

Megye Elérhetőség
Baranya megye 06-72 / 512-770
CyZisAKunSbzDEZC2jjYWxkb3phdF9iYXJhbnlhQGlnYXpzYWd1Z3kuZ292Lmh1
Bács-Kiskun megye 06-76 / 501-740
mhGlcdaDz7Z0EmFZhYWxkb3phdF9iYWNzQGlnYXpzYWd1Z3kuZ292Lmh1
Békés megye 06-66 / 795-626
tORAvRAishCpEgpQC734zDZ4YYWxkb3phdF9iZWtlc0BpZ2F6c2FndWd5Lmdvdi5odQ==
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 06-46 / 514-771,
IEqLtIiumypbR3c2ZYWxkb3phdF9ib3Jzb2RAaWdhenNhZ3VneS5nb3YuaHU=
Csongrád megye 06-62 / 680-500
cggNqOnIruxEMcKAz3DI5YWxkb3phdF9jc29uZ3JhZEBpZ2F6c2FndWd5Lmdvdi5odQ==
Fejér megye 06-22 / 512-110,
GQNYsigFoWFlvbwCq9cUNJTYjO5YWxkb3phdF9mZWplckBpZ2F6c2FndWd5Lmdvdi5odQ==
Budapest Főváros 06-1 / 896-2174
aCahJBoNo4WIZZYWxkb3phdF9mb3Zhcm9zQGlnYXpzYWd1Z3kuZ292Lmh1
Győr-Moson-Sopron megye 06-96 / 795-924
AgGFfgECXxfnF84jzRYYRYYWxkb3phdF9neW9yQGlnYXpzYWd1Z3kuZ292Lmh1
Hajdú-Bihar megye 06-52 / 550-158
HBacZEaUxFRbejVj3xT2YWxkb3phdF9oYWpkdUBpZ2F6c2FndWd5Lmdvdi5odQ==
Heves megye 06-36 / 510-697
gWxoGEoHeCfRQsLbQb4jMWjYWxkb3phdF9oZXZlc0BpZ2F6c2FndWd5Lmdvdi5odQ==
Jász-Nagykun-Szolnok megye 06-56 / 511-570
gOxZubALd6xTQJNRYWxkb3phdF9zem9sbm9rQGlnYXpzYWd1Z3kuZ292Lmh1
Komárom-Esztergom megye 06-34 / 512-790
MqBGbZxiRGYHIoCKzR9UkYchTNNUYWxkb3phdF9rb21hcm9tQGlnYXpzYWd1Z3kuZ292Lmh1
Nógrád megye 06-32 / 620-282
DOPlIWVcEulWMYbvu9WO4dJlOM1YWxkb3phdF9ub2dyYWRAaWdhenNhZ3VneS5nb3YuaHU=
Pest megye 06-1 / 7000-950
CCkAhNAl7IEm1cMiYWxkb3phdF9wZXN0QGlnYXpzYWd1Z3kuZ292Lmh1
Somogy megye 06-82 / 527-764
lYhHOagpmY7cGz2ZVlYWxkb3phdF9zb21vZ3lAaWdhenNhZ3VneS5nb3YuaHU=
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 06-42 / 597-678
foollRUg61G2kJMYWxkb3phdF9zemFib2xjc0BpZ2F6c2FndWd5Lmdvdi5odQ==
Tolna megye 06-74 / 529-280
ljEIXBaImwy6N1jFMOYWxkb3phdF90b2xuYUBpZ2F6c2FndWd5Lmdvdi5odQ==
Vas megye 06-94 / 512-623
MZfEmvT2YZYWxkb3phdF92YXNAaWdhenNhZ3VneS5nb3YuaHU=
Veszprém megye 06-88 / 590-374
juDFRcDed7wYw2Bl2YWxkb3phdF92ZXN6cHJlbUBpZ2F6c2FndWd5Lmdvdi5odQ==
Zala megye 06-92 / 549-103
bEbGXRAjNtUWkegxIc6rz1W44YWxkb3phdF96YWxhQGlnYXpzYWd1Z3kuZ292Lmh1

ÁLDOZATSEGÍTŐ VONAL

06 80 225 225

Tájékoztatónkat ide kattintva le is töltheti.